Ha úgy érzed, hogy céltalan vagy üres az életed, esetleg mindig ugyanaz történik és csak telnek a napok szürkén, érdemi események nélkül: ne aggódj! Nem vagy egyedül ezzel a problémával. Az ügyfeleim egy része is ezzel keres fel – és általában tudnak megoldást találni a coaching folyamat végére.

Mi a céltalanság oka?

Egy régi, 1998-ban megjelent Robert J. Ringer könyvben (Milliókat érő szokások, Bagolyvár, 1998) a szerző egy egész fejezetet szentel a témának (A jelenben élés szokása). Még korábbi elődhöz nyúl, konkrétan Victor Franklhoz, a logoterápia atyjához. Frankl egy pszichiáter volt, aki túlélte a koncentrációs tábort. Ő végül maga és mások szenvedései révén jutott arra a következtetésre, hogy a legabszurdabb, legfájdalmasabb és legembertelenebb helyzetben is van az életnek egy lehetséges értelme, amitől a szenvedés is értelmet nyer. Azt állítja, hogy “Az embernek nem feszültségmentes állapotra van szüksége, hanem célra, amelyet méltónak talál arra, hogy harcoljon érte.” S ha ez a cél hiányzik az ember életéből, akkor üressé válik az élete.

Ez az ügyfeleim problémájának alapja is. Ha nincsenek méltó célok az életükben, akkor nem fognak értelmet találni benne.

Ez persze többnyire nem az ő hibájuk: társadalmi probléma is. Ahogy Ringer írja: “Az igazság az, hogy a létért való küzdelem hevessége jelentősen csökkent, ezért a korábbinál sokkal élesebben merül fel a kérdés: élni, de miért, milyen célért küzdve?” (I.m. 65. oldal). Hozzá kapcsolódik még a munka specializáltsága és az unalmas munkahelyek sokasága: ha valaki így dolgozik, akkor nehéz vagy lehetetlen a munkájában értelmes célokat találnia. Így könnyen előfordulhat, hogy üresnek és értelmetlennek érezheti az életét.

A céltalanság másik oka az a beállítódás, amely általánossá vált: a fő cél az élet élvezete, a jó és hedonista élet. A problémák vásárlással megoldhatóak és nem is kell mással foglalkozni. Ebben a körben mozogva pedig könnyen elérhető a céltalanság és a kiüresedés – a mai élet nem kínál széles körben elérhető megoldásokat arra, hogy az életünk értelmes legyen.

De hogyan segít ebben a coaching?

Egy korábbi cikkemben már írtam arról, hogyan működik a coaching. A pontos részleteket a folyamatról és a működésről ott találod meg. Itt csak arról írok, hogy a céltalanság és üresség érzésével mihez tudunk kezdeni.

Azt biztosan tudod, hogy a coaching nem tanácsadás, tehát ne számíts arra, hogy jól meg fogom mondani a tutit, hogy mitől nem fogod céltalannak érezni az életed. A hagyományos eszközökkel dolgozom: az első üléseken feltárjuk a problémádat. Megnézzük, mi állhat a céltalanság mögött, az életed mely területén erősebb – és azt is, mikor érzed azt, hogy célja, értelme van az életednek.

Ezután megnézzük, milyen belső erőforrásokkal és külső lehetőségekkel rendelkezel, amelyekre alapozva elindulhatsz a pozitív változás felé vezető úton. Készítünk egy tervet és utána ezt megvalósítod. Természetesen a támogatásommal, a coaching azért is áll több ülésből és akár több hónapból is, hogy a teljes változás és folyamat alatt biztonságban legyél. Így van lehetőséged kipróbálni valami újat, tesztelni a lehetőségeidet – és visszatérni a biztonságos kikötőbe, ahonnan újra és újra kifuthatsz.

Mik lehetnek a tévutak?

Biztosan sokat olvastál már a célok meghatározásáról és megvalósításáról. Ha eldobsz egy követ, akkor biztos, hogy eltalálsz egy motivációs trénert, aki megmondja, hogyan csináld. És természetesen vannak működő célkitűzési és -megvalósítási technikák is.

Ezekkel az lehet a tévút, ha nem lépsz egyet hátra és a cél kitűzése előtt nem gondolkodsz el azon, hogy érdemes-e pont azt a célt kitűznöd? Előfordulhat, hogy rossz fához támasztod a létrádat és ezt csak akkor veszed észre, amikor felmásztál. A coaching során, ahogy egyre közelebb kerülsz magadhoz, egyre jobban fogsz majd tudni olyan célokat kitűzni, amelyek tényleg rólad szólnak.

A másik tévút az lehet, amikor nem tűzöl ki célokat, hanem célnak látszó dolgaid vannak, amelyek azonban a valóságban nem célok.

Ilyen lehet például az, ha csak álmodozol. Van egy álmod, mondjuk az, hogy egy olyan új állást szerzel, amely teljesen megfelel a képességeidnek, elegendő kihívást is jelent és jól is fizet. Csak éppen egy életrajzot nem küldesz be sehová, nem regisztrálsz egy állásportálon sem. Így az álmod álom marad és nem válik céllá.

Másik célnak látszó dolog az, ha csak a túlélés a célod. Vannak persze olyan élethelyzetek, krízisek, amikor tényleg a túlélés (fizikailag vagy lelkileg) a fontos, de ha ez állandósul, akkor egy elhúzódó nehéz élethelyzetről beszélünk. Ekkor – a puszta túlélés miatt – nincs szó önmegvalósításról és nem lehet teljes életet élni. Nem olyan nehéznek tűnő, de ugyanolyan hatású lehet például egy olyan helyzet is, amikor a munkahelyed jól fizet, de nem érzed magad ott jól vagy konfliktusaid vannak. Amíg ezt meg nem oldod, addig nem fogsz tudni teljes életet élni és mindig hiányérzeted lesz.

A harmadik, szintén csak célnak látszó dolog ha csak azt tudod, mit nem akarsz. Azért, mert ez nem vezet sehová.

A negyedik, ami célnak látszik, de nem az, ha mások tűznek ki neked célokat. Például: anya azt akarta, hogy orvos/ügyvéd/bankár legyek. Én az lettem és nem érzem magam jól. De ugyanez a helyzet kicsiben, amikor valaki mindig azt mondogatja, hogy szokjál már le a dohányzásról, futnod kellene, korábban le kellene feküdnöd és nem kellene ilyen nagy párnával aludnod, mert egészségtelen. Ismerős valamelyik?

Végül az ötödik, ami célnak látszik, a túl konkrét célok: ezek azok a célok, amelyek annyira részletesen vannak megfogalmazva, hogy esélytelen, hogy teljesüljenek. Ha 90%-uk teljesül, már az is kész csoda, de mégis kudarc, hiszen nem volt meg a 100%.

Melyik a helyes út?

Az a helyes út, amelyen végig tudsz menni és egy teljesebb, élhetőbb és lehetőleg boldogabb élet felé vezet. A te utad. Csak egyedi utak vannak, amelyet neked szántak. Csak te járhatsz rajtuk – ha megtalálod.

Ezt az utat neked kell megtalálnod. Én, mint a coachod segíthetek ebben, de a belső munkát neked kell elvégezned. Lehet, hogy nehéz és viszonylag hosszú folyamat lesz, de a jutalma is nagy! Ha megtalálod a saját utadat, megtalálod a saját okodat, miért élsz itt és most és mi a dolgod – és ezt meg is valósítod, teljes életet élhetsz! Eltűnik a céltalanság és az üresség, a kiteljesedett élet öröme lesz helyette.

Mit ne várj attól, ha megszűnik a céltalanság?

Sokan azt gondolják, ha megszüntetik életük céltalanságát, akkor minden szép lesz, megszűnnek a problémáik és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ez szép álom, de sajnos nem igaz.

A valóság az, ha lesz életcélod, ugyanúgy lesznek problémáid, esetleg másmilyenek mint addig és akár élvezni is fogod azokat. Vagy ha nem is élvezed, akkor is lesznek olyan jó dolgok az életedben, amelyek kompenzálnak a problémákért.

Nem leszel automatikusan gazdag, híres és gyönyörű.

Lesznek változások az életedben, de ezek főleg téged fognak érdekelni és a te hasznodra fognak válni. Az is lehet, hogy mások értetlenül fogják figyelni, milyen irányba változol és mit csinálsz vagy éppen mit nem csinálsz már.

De a belső béke és az értelmes élet érzése kárpótolni fog mindenért.

El akarod kezdeni ezt a belső utazást?

Próbáld ki a coachingot! Van egy kedvezményes ajánlatom, amely minden további kötelezettség nélküli.