Totál kivagyok attól, mikor panaszkodni hallom az embereket, márpedig elég sokan csinálják. Nem azért akaszt ki, mert nekem panaszkodnak, sokszor csak fültanúja vagyok, hanem inkább azért, mert annyira bele pörgetik magukat ebbe a negatív spirálba, hogy megvakulnak a megoldásra és benne tartják magukat a rosszban.
Azért érint meg annyira, mert évekig csináltam én is ezt, és meg is volt az eredménye: mindenre panaszkodtam: a munkahelyre, hogy nem veszik észre, hogy milyen jól dolgozom, hogy kevés barátom van, hogy magányos vagyok és sosem lesz senkim, és persze mindezért a főnököm, a kollégáim, a pasik és mindenki más volt a hibás, soha nem én. Eljutottam arra a pontra, mikor már hetek óta sírva jártam haza a munkahelyről, hogy nem igaz, hogy ennyi az élet, és nincs kiút. Csak boldog szerettem volna lenni, és nem értettem miért nem lehetséges ez?
Elegem lett a saját nyomoromból és elkezdtem keresni a megoldást, mivel egyedül nem jutottam dűlőre felkerestem egy coach-ot. Én olyan típus voltam/vagyok, hogy mellém kell egy „hajcsár”, aki kihajtja belőlem a legtöbbet, mert hajlamos vagyok halogatni, és kifogásokat keresni, hogy most miért nem. Mióta felismertem ezt tudatosan motiválom saját magam, ha pedig elakadok, én is kérek segítséget a mentoromtól, mert bár most már egyedül is megtanultam motiválni saját magam, vele gyorsabban haladok. De kanyarodjunk vissza oda, hogy elkezdtem coach-hoz járni. Mindig is türelmetlen voltam, ezért nem meglepő, hogy egyből eredményt szerettem volna, de be kellett látnom, hogy évekig éltem ebben az önutálatban és panaszkodásban, ezt a fajta szemléletet és a vele járó trutyit pedig nem egy hét alatt fogjuk kitakarítani, hanem ez bizony egy folyamat. Csináltam a feladatokat, és ahogy telek-múltak a hetek kezdtem egyre jobban megismerni önmagam, egyre világosabban láttam, hogy hol hibáztam, miért nem működött eddig az életem úgy, ahogy szerettem volna és szép lassan kezdtek helyre kerülni a kirakós darabjai.
Az élet hullám hegyei és völgyei mindenkinél jelen vannak, ezek nem megkerülhetők, de, a völgyben töltött időt lényegesen le lehet rövidíteni, hogy sokkal több boldogságban legyen részed.
Légy te is bátor és vedd a kezedbe az irányítást! Megmutatom hogyan!
Ha hasznos volt számodra, másnak is hasznos lehet, oszd meg, hogy minél több emberhez elérhessen. 🙂