Harag, megbocsátás hiánya, versengés, irigység, keserűség, szomorúság, elárultak érzése, önutálat, nem vagyok fontos, és nagyon hosszú még a sor. Ezek mind-mind a múltban gyökereznek, de sajnos a mai napunk alakítói is egyben. Szoktam mondani, hogy minden egy döntéssel kezdődik. Igen, ez így van, de nem elég egyszerűen eldönteni, hogy jó elegem van ebből; tenni is kell érte, hogy megváltozzanak a dolgok körülötted. Ha eldöntöd, hogy innentől nem haragszom senkire, de közben azon őrlöd magad, hogy tegnap is milyen szemét volt a szomszédod/a kollégád/az anyukád/stb., hogy ezt vagy azt mondta rád/neked, akkor ugyanúgy nem változott semmi. És ma ugyanolyan nyomasztó napod lesz, mint tegnap volt. Olyan ez, mint amikor eldöntöd: holnaptól elkezdek edzeni, de másnap lebeszéled magad, mert „jaj fáradt vagyok, már amúgy is késő van” vagy bármi más kifogással. Tehát hiába döntötted el, hogy változtatsz, ha ez tettekben nem nyilvánul meg, akkor minden marad a régiben.
Az első lépés, hogy kitakarítod a hátráltató lelki szemetedet, azt a jó kis csomagot, aminek köszönhetően nem vagy képes túllépni a sérelmeiden.
Két módon gátolhatjuk magunkat:
- tudatosan,
- tudattalanul, vagyis a tudatalattiban futott programmal, hitrendszerrel.
Az előbbi edzős eset tipikus példája a tudatos önszabotázsnak. Tisztában vagy vele, hogy mi a gond, a megoldást is tudod, de mégsem csinálod, vagyis tudatosan döntesz amellett, hogy nem változtatsz. Nézd meg ilyenkor, hogy mi a jó neked ebben, hogy még mindig nem léptél?
A tudatalatti blokkok már sokkal összetettebbek, ott lép színre az önbizalomhiány, az én kevesebb és értéktelenebb vagyok másoknál érzése, vagy éppen a szégyené. De hogy konkrétumot is mondjak: ha kiskorodban a barátaiddal jól érezted magad, sokat bolondoztatok, de a barátaid időnként kicsúfoltak, beárultak a tanító néninek, vagy a szüleidnek, vagy rajtad nevettek, akkor egy tudattalan ambivalens érzés alakult ki benned a barátsággal kapcsolatban. Így felnőttként, ha egy barátod „beszól”, akkor ugyanez az ambivalens, rossz érzés kerít hatalmába és megmagyarázhatatlanul elkezdesz haragudni a mostani barátodra, aki beszólt. De tulajdonképpen nem is rá haragszol, hanem a gyermekkorodban történt, fel nem dolgozott traumát kapcsolat be automatikusan, ami így szól bele a mostani életedbe. Gondolj bele, hogy mi minden másra is ugyanígy kihatnak a gyerekkorodban történt események. És itt most nem kell óriási dolgokra gondolni, elég egy mondat, ami akkor rosszul esett neked, és beégett az agyadba.
Jó hír viszont az, hogy mindkét esetben van megoldás, mégpedig az önismeret.
Ha hasznos volt számodra, másnak is hasznos lehet. Oszd meg, hogy minél több emberhez elérhessen. Köszönöm. 🙂