Előző hétvégén tanfolyamon voltam. Alapvetően nagyon jól éreztem magam, de már a bemutatkozó körben kiszúrtam egy számomra nem túl szimpatikus úriembert a résztvevők között. Végig is futott az agyamon, hogy „jaj nehogy vele kelljen gyakorolnom, mert azt nem élném túl”. Régen ezen rágódtam volna egész idő alatt. Ehelyett most magamba néztem, hogy mi lehet a gondom vele, hiszen ő nem tehet arról, hogy unszimpi nekem. És pontosan ez az, amit tanulhatsz a számodra idegesítő, nem szimpatikus emberektől, hogy ők csak türköt tartank neked! Valójában nem is velük van gondod, ők egyszerűen csak emlékeztetnek téged egy rossz dologra, ami a múltban szenvedést okozott neked.
Mondok egy példát, ami velem esett meg szintén nem tanfolyamon, de ez már két éve történt. Akkor a bemutatkozó kör helyett az volt a feladat, hogy anélkül, hogy bármit tudtunk volna a másikról, mondani kellett valakit, aki a legkevésbé szimpatikus, így első ránézésre. A második körben azt kellett elmondani, hogy miért nem szimpatikus, az, akit választottam. Mikor rám került sor elmondtam, hogy nekem túlságosan nagyszájú, és fellengzős az illető, és emiatt eszembe juttatta, hogy az ilyen emberek engem mindig elnyomtak. Tehát nem ő volt az, aki elnyomott, ő egyszerűen csak emlékeztetett arra a rossz érzésre, amit az ilyen típusú emberek váltottak ki belőlem. Azt mondanom sem kell, hogy a tanfolyam végére az egyik szimpibb ember lett számomra. De, ha akkor nem szembesülök ezzel, akkor valószínűleg esélyt sem adtam volna neki, hanem szimplán csak beskatulyáztam volna.
De visszatérve a mostani esetre elég volt, hogy ez eszembe jutott, és az agyalás helyett onnantól kezdve sokkal nyitottabb és befogadóbb lettem vele kapcsolatban, és már kíváncsi voltam magára az emberre.
Számomra ezek azok a pillanatok, amik megerősítenek abban, hogy megéri foglalkozni a saját működésünkkel, és a dolgok mögé nézni, mert egy teljesen más fajta életet lehet így kialakítani. Ahogy az én példámból is látszik, már nem a szenvedésemen volt a hangsúly, hanem azon átlépve esélyt adtam az életnek, annak az életnek, ami valójában ott zajlott az orrom előtt, és nem a fejemben agyalva azon, hogy milyen rossz nekem. Az én életemben is előfordulnak rosszabb időszakok, de már sokkal rövidebbek ezek a periódusok és sokkal intenzívebbek a jók. És szerintem ez a nem mindegy, mert ez mutatja a fejlődést és a haladást! Ezt az utat tudom neked is megmutatni, ha eleged van a panaszkodásból és az agyalásból.
Ha neked hasznos volt, másnak is hasznos lehet, oszd meg, hogy minél több emberhez eljuthasson. 🙂