“Minden, ami másokban irritál, hozzásegít saját magunk megértéséhez.”
(Carl G.Jung)
Hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy tükröt tartanak nekünk! Két éve egy tréningen az volt a kezdő feladat, hogy válasszuk ki a legellenszenvesebb embert, utána el kellett mondani, hogy miért ellenszenves. Érdekes gyakorlat volt, mert remekül rávilágított arra, hogy nem is az az ember volt ellenszenves, hanem ő csak emlékeztett a főnökömre, vagyis előhozta belőlem azokat a borzalmas érzéseket, amiket az akkori főnököm jelenlétében éreztem. Így rá kellett jönnöm, hogy a tréningen lévő résztvevővel az égvilágon semmi bajom, utána tök jó hangulatban telt a tréning.
Ez csak egy kiragadott példa, de hány és hány ilyen “háttér program” fut bennünk és akadályozza az életünket nap, mint nap. Nem is gondolnánk. De már a fenti eset is zseniálisan példázza, hogy azt gondoljuk, hogy mi gondolkodunk, miközben gyakorlatilag automatikusan reagálunk csak a minket ért eseményekre, a mútlban szerzett tapasztalataink alapján.
Nekem teljesen megváltozott a gondolkodásom, miután képes voltam rálátni az életemben ezekre az akadályozó tényezőkre. Sokkal könnyebben túllendülök a problémákon, értem, hogy miért váltja ki belőlem azt az érzést az adott szituáció, ember, stb, így könnyebben kezelem, és tudom megoldani az eredeti problémát, és sorban iktatom ki az életemből őket.
Mi az eredmény? Kevesebb agyalás, már nem nyomasztom magam a dolgokon, mert képes vagyok változtatni rajtuk, így vége a kiszolgáltattság érzésének.
Imádom, amikor ügyfeleim beszámolnak a sikereikről, ez hajt előre, ez motivál engem a munkám során: a te sikered! Az egyik ügyfelem az volt a problémája, hogy nagyon nehezen tudja kezelni az egyik kollégáját, mert lusta és folyamatosan beszólogat mindenkinek. Elmondta, hogy kerüli és nem beszélget vele, mert annak általában veszededés és sértődés a vége. Miután rájött arra, hogy miért lehet neki ilyen ellenszenves az ember, mi áll a hátterében és feldolgozta a problémát, nyitottabbá vált a szóban forgó kolléga iránt, már tudott beszélgetni vele, így javult a munkahelyi légkör és sokkal érezte magát odabent.
Te is szeretnél elszámolni a kiszolgáltatottsággal? Szeretettel várlak személyes konzultációmon, ahol rád szabott coaching programmal gyomláljuk ki az akadályokat az életedből.
Ha hasznos volt számodra, másnak is hasznos lehet, oszd meg, hogy minél több emberhez elérhessen. 🙂