Szeretem a Dr. Csont című sorozatot. Tegnap pont az a rész volt, amikor találtak egy hajléktalant, aki ott volt a Pentagonnál szeptember 11-én. A rész végén Bones – a főszereplő nő, aki mindig nagyon racionális, és ritkán mutatja ki érzéseit – elmondta a párjának, hogy ez az eset eszébe juttatta, hogy ő is ott volt New Yorkban és segített az áldozatok azonosításában és akkor milyen büszke volt magára, hogy egy könnycseppet ejtett. Ezt akkor annak tulajdonította, hogy milyen erős, miközben csak nem engedte meg magának, hogy érezzen. Elmondta azt is, hogy mióta ismeri a párját, ez teljesen megváltozott.

Azért írtam le ezt, mert teljes mértékben magamra ismertem. Mióta ismerem a párom, sokkal jobban megengedem magamnak, hogy kifejezzem az érzéseimet, nem csak a jót, hanem azt is, amikor valami rosszul esik. Már nem vonulok el magányomba, hanem megosztom vele. És nem csak vele, mert itt is többször megosztottam már veled, hogy mi az, ami elszomorít, és fogom is, mert rájöttem, hogy így teljes az életem.

Akkor, amikor elvonultam és magamban bánkódtam, kizártam mindenkit, mikor pontosan arra lett a legnagyobb szükségem, hogy támogassanak, és ne legyek egyedül.

Örülök, hogy már nem így van, és többé nem vagyok magányos.

Neked viszont nem kell megvárnod, hogy legyen egy párod, hiszen egy baráttal vagy családtaggal is megoszthatod a bánatodat, és megkaphatod a támogatást.

Ha nem mered felvállalni magad előttük, de minden vágyad, hogy ne legyél többé egyedül, akkor gyere és találd meg az utat önmagadhoz a támogatásommal.

Várlak szeretettel coachingra.

Kattints és jelentkezz most!