Amikor arról panaszkodsz, hogy milyen rossz neked, mert utálod a munkádat, vagy nem jó a kapcsolatod, esetleg nem találsz párt, vagy plusz 5 kiló felesleg van rajtad, és még sorolhatnám, de szerintem érhető, akkor jusson eszedbe, hogy vannak, akik tőled sokkal rosszabb helyzetben vannak.
Van, hogy a változási igény bennünk, a lelkünkben születik meg, amikor érezzük, hogy nem jó felé tartunk és ha elég figyelmesek vagyunk rá, akkor még tenni is hajlandóak vagyunk, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. De van, hogy külső ráhatásnak kell történnie, hogy elgondolkozzunk, vagy rákényszerüljünk a változásra, arra, hogy újra gondoljuk kik is vagyunk, mit akarunk az élettől, mi is igazán fontos nekünk. Lehet ez egy baleset, egy betegség, egy közeli hozzátartozó, ismerős elvesztése, ami ébresztőleg hat ránk és már teljesen mindegy, hogy felkészültünk-e a változásra, mert az ott áll feketén-fehéren a küszöbön. Sokan megvárják, amíg idáig fajul a helyzet, mert a félelem, a lustaság, vagy egyéb dolgok (inkább kifogások) miatt egyszerűbb az ismerős, de már eléggé diszkomfortos, úgy is mondhatnám, hogy trutyiban ücsörögni.

De most komolyan, te is ezek közé az állandóan halogató emberek közé akarsz tartozni? Én is sokáig halogattam, úgyhogy tudom min mész keresztül, és igen nem könnyű belekezdeni és végigmenni a folyamaton, de így legalább te irányítasz és nem csak reagálva életed az életed, mint egy tűzoltás jelleggel. Nincs azzal sem nagy gond, mert van, akinek tök jól beválik. Nekem nem vált be, és az ügyfeleimnek sem. Neked mi kell ahhoz, hogy felébredj?
Gondold végig mennyi bőség van már most is az életedben: egészséges vagy, van erőd bemenni dolgozni – még akkor is, ha utálod – képes vagy fenntartani magad, megvenni azokat a dolgokat, amire vágysz, elmenni beülni a barátokkal egy sütire, vagy bármire, nyaralni menni. Vagy ha már itt tartunk, már eleve az, hogy vannak barátaid, van családod, van ruhád, amit felvehetsz, van fedél a fejed felett, teljesen mindegy, hogy albérlet vagy saját lakás, a lényeg, hogy otthon érzed magad benne. Van mit enned, ÉS van LEHETŐSÉGED VÁLTOZTATNI, ha mégis úgy gondolod, hogy nem vagy a helyeden, vagy többre vágysz. Az már önmagában remek hajtóerő, ha többet akarsz. Én sokáig azt gondoltam, – mert magamból indultam ki – hogy mindenki többre vágyik, de nem, és ez így van rendjén. Én, van, hogy irigyelem is azokat az embereket, akik elégedettek azzal, amijük van, hiszen végsősoron az én célom is ez, de valami mégsem hagy nyugodni, így már hagyom, hogy vezessen ez a belső erő és haladok az utamon, végre már nem csak dühöt és irigységet váltanak ki belőlem a körülöttem lévő sikeres emberek, hanem erőt merítek belőlük.

Ha benned is ott van a vágy és a változáshoz szükséges tűz, akkor ne hagyd kialudni azért, mert a környezetben lévő „jóakarók” megpróbálnak lebeszélni olyan sallangokkal, hogy csak az megy coachoz, akinek nincsenek barátai, vagy aki kettyós. Ugyan már. Ezek a megjegyzések mindig arról szólnak, aki mondja, vagyis ő valóban cikinek tartja elmenni egy segítőhöz. Ilyen esetben mindig nézd meg azt is, hogy ki az aki mondja, és ő hol tarta az életével, ha befutott, sikeres és boldog, akkor érdemes rá hallgatni, ha nem, nos.. azt hiszem érted. De most őszintén: már az önmagában óriási lépés, hogy belátod: nem megy egyedül, de miért menne? Vannak olyan dolgok a saját életünkben, amikben elakadtunk, amiknek a megoldására egyelőre vakok vagyunk, hiszen ha nem így lenne, akkor már régen túl lennénk rajta. Ilyenkor jól jön egy külső, friss, szakavatott szem, aki sokkal könnyebben rángat ki ebből a beragadott állapotból. Miért lennél akkor önmagad ellensége? Ne annak akarj megfelelni, aki lebeszélni akar arról, hogy jól legyél, hanem önmagadnak, aki tudod, hogy igen gyorsabban és hatékonyabban tudsz haladni a dolgaiddal, ha van, aki támogasson benne. Ráadásul pont attól vagy te erős, mert mersz változtatni!
Kattints és vedd a kezedbe az irányítást! 🙂