Céltudatos élet! program A-Z-ig

Építsd fel életedet céltudatosan a saját feltételeid szerint!

Tervek.

Megvalósítás.

Eredmények.

 

Csatlakozás nyitva: 2020. július 6-12-ig.

A megfelelő tudás a kulcs a céltudatos és sikeres élethez.

Fejlődj és légy sikeresebb, mint valaha.

Unod, hogy

– többnyire robotpilótában, automatikusan peregnek a napjaid, és azon gondolkodsz, hogy tényleg ennyi az élet,

– már nincs erőd küzdeni, úgyhogy csak sodródsz az árral, de már teljesen belefásultál,

– értelmetlennek, kilátástalannak látod az életed,

– kifelé úgy tűnik, hogy minden rendben, de belül rág a düh és a depresszió, 

– már vasárnap délután rosszul vagy attól, hogy másnap hétfő és be kell menned dolgozni? 

 

Teljesen megértelek. Én is évekig éltem így.

Tudom milyen borzalmas ez.  

Volt olyan, hogy reggel mikor felébredtem már a sírás kerülgetett, ha eszembe jutott, hogy a bkv-n nyomorogva szaladhatok egy munkahelyre, amit nem is szerettem.

Úgy éreztem egy senki vagyok és semmit nem értem el eddig az életemben. Egy katasztrófaként tekintettem magamra.

Azt gondoltam gyerekként, hogy annyi idős koromra már sikeres nő leszek, boldog családban élek a férjemmel és a gyerekeimmel. Ehhez képest, se párom nem volt, se gyerekeim, és a munkámat is utáltam.

Micsoda kilátások, igaz? Ráadásul folyton csak erről panaszkodtam, amit azért egy idő után a családom és a barátaim is elkezdtek unni. 

Minek köszönhetem mégis a változástAz önismeretnek!  

Hosszú évek szenvedése után, végre azt éreztem, hogy nem csak hánykolódom az élet tengerén és reagálok arra, ami velem történik, hanem én irányítok

Addig nem igazán voltak céljaim. Észre se vettem, hogy nincsenek, úgy lefoglalt a panaszkodás a katasztrofális életem miatt, és, hogy sajnáljam magam. 

De amint tovább láttam az orromnál és lett egy jövőképem, már sokkal motiváltabb voltam. Ráadásul nemcsak jövőképet kaptam, hanem konkrét forgatókönyvet, hogy melyik tervemet hogyan fogom elérni

Ennél felszabadítóbb érzést már évek óta nem éreztem. Boldog voltam és tettre kész. 🙂

Szeretném, ha tudnád, hogy a megfelelő eszközzel a kezedben te is képes vagy rá, hogy kimássz a kilátástalanságból és visszavedd az irányítást. 

 – Szeretnéd végre azt érezni, hogy van értelme az életednek?

 – Arra vágysz, hogy rátalálj a saját, szívből jövő céljaidra?

 – Sőt, egy kész akciótervet akarsz, amivel megvalósítod őket?

– Szeretnél végre 

magabiztos és sugárzó lenni?

 – Büszkén akarsz a tükörbe nézni minden nap, azzal a huncut csillogással a szemedben, ami azt jelzi, hogy imádod az életed? Azt az életet, amit te magad teremtettel magadnak?

 

Gyere és vedd a kezedbe az irányítást!

Tudtad, hogy az elért eredményeid 80 %-a a gondolkodásodon és szokásaidon múlik? Lenyűgöző sikereket érhetsz el, ha a jó helyen van a fókuszod.

Hogyan állítsd megfelelő irányba? Ezt fogod megtanulni a programban! 🙂 

„Abszolút üresnek és céltalannak éreztem magam, majd kezdett kirajzolódni, hogy mi is a valódi feladatom a földi létben. Adrienn sokat segít abban, hogy egyre jobban magamra találjak.”

Sápi Brigitta - jóga oktató

„Felébredtem a téli álomból és fókuszáltan dolgozok a céljaimért – elsőként az új munkahely megteremtésén. Nagy hozzájárulás voltál ehhez.”

Nóra

„Nem voltam tisztában a saját értékeimmel és azzal, hogy mik a következő lépéseim a céljaim elérésében, vagy hogy mi a pontos célom egyáltalán. A megváltozott hozzáállásomnak köszönhetően sikerült minden akadályt átlépnek. Sokkal magabiztosabbnak és céltudatosabbnak éreztem magam 

K.Alpár - egyetemi hallgató

 

Íme a siker receptje 3 szóban!

   

Tervezés!

  

 

 

  

Megvalósítás!

 

 

 

  

Motiváció! 

 

 

Te is tudni akarod a részleteket? A legjobb helyen jársz!

Számolj le a kudarccal és csatlakozz a zseniális tervezők és megvalósítók táborához! 

Így válsz irigylésre méltó céltervező és kivitelező mesterré a programmal:

Feltérképezés

Képbe kerülsz életed minden területével és tudni fogod, hogy mit tegyél a boldog és kiegyensúlyozott életért.

 

Jövőkép

Egyértelmű céljaid lesznek a jövődre vonatkozóan rövid és hosszútávra egyaránt, így örökre elfelejtheted a kilátástalanságot. A céljaidra fókuszálva, végre lelkesen töltöd a mindennapjaid.

 

Céltervezés

Sok cél bukik el azért, mert rosszul van tervezve. Veled ilyen soha többé nem fordulhat elő, mert megtanulod hogyan tervezz eredményesen és hatékonyan a biztos sikerek elérése érdekében. 

 

 Önmotiváció

 Sokan azért adják fel terveiket, mert elfogy a kezdeti lendület. Azért, hogy ezt kivédd, itt most megtanulod, hogyan hozd vissza a motivációdat akkor is, ha éppen kezdene alábbhagyni a lelkesedés, így garantáltan eléred a célod.

 

Visszahúzó erők kiiktatása

Leszámolsz a kifogások, a halogatás és a kudarctól való félelem démonával, hogy még véletlenül se álljon semmi a sikered és közéd.

 Erősségek

 Megismered erősségeidet és jó tulajdonságaid egész seregét, amikkel felvértezve tényleg semmilyen akadály nem állhat az utadba.

Időgazdálkodás

Innentől eszedbe sem jut használni a “nincs időm semmire” kifejezést, mert profin fogod beosztani az idődet is azért, hogy eredményesen haladj a céljaid felé. 

Neked ajánlom a programot, ha

 – szoktál azon rágódni, hogy milyen szerencsétlen vagy,

 – ha folyton a főnöködet, szomszédodat, családodat, párodat, az időjárást, vagy bármi mást okolsz azért, mert itt tartasz az életedben.

Azért, mert minderre rengeteg energiád elmegy. Az valahol jó hír, hogy most is nagyon sok energiád van, csak az nem, hogy rossz irányba fordítod.

Ráadásul, ha te nem változtatsz ezen a gondolkodáson, akkor senki nem fog. Neked a legfontosabb a saját életed.

Egyedül te vagy az, aki meg tudod változtatni.

Gondolj bele, milyen lenne az életedet, ha mindazt az energiát és időt, amit most saját magad és mások hibáztatásával töltesz, arra fordítanád, hogy fejleszd magad? Hogy kitaláld mit szeretnél az életben? Ha megtalálnád hogyan juss el oda, és meg is valósítanád?

Milyen érzés lenne, ha már ma elkezdenéd? Büszke lennél magadra?

És milyen fantasztikus lenne látni, ahogy jönnek az eredmények? Érezni, ahogy dúl benned az életerő?

Milyen magasságokba juthatnál el egy év múlva, ha most belevágsz?

És mindezért “csak” annyit kell tenned, hogy azt az energiát, amit most is felhasználsz, végre jó irányba fordítod.

Ehhez szükség van a tenni akarásodra, mert ha nem akarsz időt és energiát szánni a fejlődésedre, akkor ez nem a te programod.

De tedd fel magadnak a kérdést, hogy hol leszel egy év múlva akkor, ha ugyanazt folytatod, amit eddig? Hogy fogod érezni magad év végén, vagy két év múlva?

Tudod már melyik utat választod? 

Ha megvan benned az elhatározás, hogy levetkőzd végre a korlátaidat és kihozd magadból a legtöbbet, akkor itt a helyed!

Milyen változás várható a program végére?

  • Motivált leszel.
  • Lesznek hosszú- és rövidtávú céljaid.
  • Tudni fogod hogyan érd el őket.
  • A sikerélmények hatására nő az önbizalmad, és bővül a sikerlistád. 🙂 
  • Megtanulod hogyan győzd le a halogatást, a kifogásokat és az időhiány nyomasztó mumusát. Ráadásul ezt a tudást az életed minden területén tudod alkalmazni, nem csak a céljaid megvalósítása során, hanem például a munkahelyeden is, így produktívabb leszel, amit a főnököd is észre fog venni. 😉
  • Jól szervezett, céltudatos és sikeres életet teremtesz magadnak.
  • Határozottan haladsz a céljaid felé.
  • Jókedvű és élettel teli leszel.
  • Mosollyal az arcodon vágsz neki a reggeleknek, mert lesz miért felkelned.
  • Öröm és büszkeség tölt el, mert látod, hogy végre haladsz előre az életedben.
  • Légy szabad és teremts olyan életet magadnak, amire mindig is vágytál.  

Gyakorlati program

Lépésről lépésre haladsz céltudatos életed megteremtése felé, eredményorientált gyakorlatokkal.

Fontos, hogy tudd: te vagy az egyetlen, aki képes megvalósítani álmaid életet

Én megmutatom neked az odavezető izgalmas utat, de te leszel az, aki megteremted magadnak.

Számíthatsz a támogatásomra, mert ajándékba kapsz egy zárt Facebook csoport tagságot, ahol két hónapon keresztül veled leszek, hétfőnként jövök, hogy motiváljalak és megválaszoljam a felmerülő kérdéseidet, úgyhogy nem leszel egyedül, ott leszek én is és a támogató csoport is. 😉

Müller Adrienn vagyok, életmód tanácsadó.

Most már elmondhatom, hogy rátaláltam önmagamra, azzal foglalkozom, amit szeretek, és haladok előre az életben. De nem volt ez mindig így…

Az utóbbi éveben sok mindent megtapasztaltam, új városba költöztem, új munkahelyre kerültem, kifogtam egy borzasztó főnököt. Volt olyan szakasza az életemnek, mikor semmi kedvem nem volt felkelni az ágyból és bemenni dolgozni, nem voltak céljaim, és párom sem.

Most már hálás vagyok ezekért a nehézségekért, mert miattuk kerültem olyan mélyre, hogy eljutottam arra pontra: ideje változtatni. Ekkor jött az önismeret, aminek köszönhetően végre rátaláltam a páromra, vannak céljaim és újra élvezem az életet. Izgalmas folyamat volt, rengeteg felismeréssel és élménnyel. És még nincs vége, hiszen mennyi minden vár még rám. 🙂

Összegyűjtöttem neked a kedvenc és hatékony gyakorlataimat, amik már engem és ügyfeleimet is támogatták az önmegvalósítás útján. Ezeket szedtem egy csokorba a programjaimon, és adom át őket neked szeretettel!

Azért dolgoztam ki online programjaimat, hogy azok számára is hozzáférhetővé tegyem a boldog, magabiztos élet eléréséhez szükséges tudást, akiknek nincs lehetősége a személyes konzultáción részt venni.

Használd őket bizalommal! 🙂

Néhány szóban rólam..

Müller Adrienn vagyok, life és business coach. Most már elmondhatom, hogy rátaláltam önmagamra, azzal foglalkozom, amit szeretek, és haladok előre az életben. De nem volt ez mindig így…

Bővebben
Az utóbbi éveben sok mindent megtapasztaltam, új városba költöztem, új munkahelyre kerültem, kifogtam egy borzasztó főnököt. Volt olyan szakasza az életemnek, mikor semmi kedvem nem volt felkelni az ágyból és bemenni dolgozni, nem voltak céljaim, és párom sem.

Most már hálás vagyok ezekért a nehézségekért, mert miattuk kerültem olyan mélyre, hogy eljutottam arra pontra: ideje változtatni. Ekkor jött a coaching, aminek köszönhetően végre rátaláltam a páromra, vannak céljaim és újra élvezem az életet. Izgalmas folyamat volt, rengeteg felismeréssel és élménnyel. És még nincs vége, hiszen mennyi minden vár még rám.

Összegyűjtöttem neked a kedvenc gyakorlataimat, amik már nekem és ügyfeleimnek is segítették az önmegvalósítás útján. Ezeket szedtem egy csokorba a programjaimon, és adom át őket neked szeretettel!

Azért dolgoztam ki online programjaimat, hogy azok számára is hozzáférhetővé tegyem a boldogság eléréséhez szükséges tudást, akiknek nincs lehetősége a személyes konzultáción részt venni.

Miért különc?

Szerintem azt, aki nem áll meg a panaszkodás lépcsőjén, és süllyed bele a szürkeségbe és kilátástalanságba, hanem elhatározza, hogy változtat és meg is lépi ezt, igenis különcnek számít. Mindig könnyebb a megszokottban maradni, még akkor is, ha az éppen rossz nekünk. Ezért hatalmas elismerés jár annak, aki belevág és változtat, ez egy óriási dolog, ami igenis becsületre méltó és különleges a mai világban. Tartozz te is a különcök közé és állítsd fókuszba könnyedén az életedet!

A tanfolyam felépítése

  • A leckékhez azonnal hozzáférsz, így egyből bele is vághatsz a fejlődésbe. Haladhatsz a feltöltés sorrendjében, de akár tetszőlegesen is, mert a leckék önálló tananyagok. 😉
  • Összesen 16 lecke a profi céltervezéshez és kivitelezéshez, amiket bármikor visszanézhetsz.
  • Izgalmas gyakorlati feladatokat kapsz, melyek támogatnak a fejlődésben.

A jelentkezés folyamata

A jelentkezési felület kitöltését követően, néhány másodpercen belül átkerülsz az OTP SimplePay fizetési felületére, ahol megtörténik a fizetés, majd pár percen belül küldöm is a számlát.

Jelentkezésedet – és a fizetést – követően e-mailben küldöm az általad megadott felhasználónevet és jelszót a zárt oktatási felülethez és a zárt Facebook csoport linkjét.

4+1 érv az online tanfolyam mellett

  • Otthonod kényelmében, a saját ritmusodban dolgozhatod fel, így rengeteg időt spórolsz, miközben fejleszted magad.
  • A leckék videó formátumban vannak, mobiltelefonról is elérhetőek, így ha utazás közben hallgatnád meg, azt is megteheted, hiszen bárhová magaddal viheted őket.
  • Örökre a tiéd marad, így újra és újra visszamehetsz rajta, ha bármikor úgy érzed, hogy inspirációra van szükséged, vagy elakadtál az életedben.
  • Gyakorlatokat is kapsz az elmélet mellé, hogy ne csak a tudásod bővüljön, hanem alkalmazni is megtanuld a látottakat.
  • Ráadásul ha elakadsz, vagy kérdésed van, akkor felteheted nekem és megválaszolom hétfőnként a zárt Facebook csoportban, ahová két hónapos ajándék tagságot kapsz. 😉

 100 % Pénzvisszafizetési garancia

Semmi vesztenivalód nincs. Ha úgy érzed, hogy te mindent megtettél és nem változott a szemléletedben, a célokhoz való hozzáállásodban semmi, és úgy érzed, hogy ez rajtam múlt, mert nem adtam eleget, akkor visszaadom a teljes vételárat.

 Sőt, kapsz mellé egy ajándék 20 perces coachingot is. 

  Látod, én ennyire bízom a program sikerében. 🙂 Ez azért is van így, mert én is nap, mint alkalmazom ezt a tudást. És úgy építettem fel az anyagokat, hogy ha csinálod a gyakorlatokat, akkor garantált változást érj el, így bízom benne, hogy meg leszel elégedve! 

AJÁNDÉKOK

AJÁNDÉK #1: Önszabotázs elleni Célba érek programozás

Ezzel kiütöd a tudatalattidból a visszahúzó gondolatokat, mint a ringben boxoló az ellenfelét.

Miért annyira fontos ez? Mert amíg olyan gondolatok pörögnek az agyagban, mint “áh nekem ez úgysem fog menni, nem érdemem meg, nem vagyok én olyan szerencsés” stb. addig lekorlátozod magad. A programozással, ami mindössze napi 15 perc, zseniálisan fókuszba állítod az elmédet, így szabotálás helyett innentől támogatni fog. 😉

Az AJÁNDÉK #1 értéke: 15.000 Ft

AJÁNDÉK #2: Jó tulajdonságok csomag

100 db jó tulajdonságot kapsz, melyekkel felidézed azt a sok jót, ami most is ott van benned, csak a sok negatívum és kudarc eddig elnyomta jó mélyre benned. Zseniális önbizalomtuning! 😉

Értéke: 5.000 Ft

AJÁNDÉK #3: Zárt Facebook csoport tagság

Két hónapon keresztül veled leszek, hétfőnként jövök és motivállak, megválaszolom az időközben felmerülő kérdéseidet, úgyhogy nem leszel egyedül az úton.

Értéke: 15.000 Ft

Mindhárom ajándékot emailben fogod megkapni.

Mennyibe kerül a Céltudatos élet program?

30.000 Ft

A vállalkozás tevékenysége alanyi adómentes, így a feltüntetett áraknak az ÁFA tartalmuk 0%.

Az “Jelentkezem!” gombok bármelyikére kattintva a regisztrációs felületre kerülsz át. Innen, miután kitöltötted a jelentkezési felületet, a “Jelentkezem” gomb lenyomása után átkerülsz az OTP SimplePay fizetési felületére, ahol megtörténik a fizetés, majd néhány perc múlva küldöm is a számlát.

Jelentkezés: február 10-én éjfélig!