A legtöbb ügyfelem fiatal, dinamikus, dolgozó nő, akik olyan párkapcsolati problémákkal keresnek meg, amelyekkel sokat küszködnek és nem találják rájuk a megoldást. A fő témájuk a kapcsolati egyensúly, a női szerepük megismerése, azok jobb megélése és megváltoztatása.
Az új egyensúly a kapcsolatokban
Az ügyfeleim egyik visszatérő problémája az, hogy a párjukkal nem találják meg az egyensúlyt a kapcsolatban. Annak ellenére, hogy ők is ugyanúgy dolgozó nők, mint a párjuk, valahogy mégis csak nekik kell vinniük a hagyományos női szerepeket is. Tehát a férfi – pusztán azért, mert ő a férfi – elfogadja ezt és jobb esetben hagyja, rosszabb esetben elvárja, hogy a nő – érzése szerint – többet tegyen meg a kapcsolatért, több terhet vállaljon magára – még akkor is, ha ezt valójában semmi sem indokolja.
Ez megjelenhet olyan, látszólag ártalmatlan dolgokban, hogy a nő rendel az étteremben, mert a férfi nem szereti ezt. De ennél súlyosabb is lehet a probléma, amikor a nő az, aki elvégzi a házimunkát és mindent megtesz a párjáért. Később, ha a kapcsolatból gyerekek is lesznek, az ilyen nők szoktak eljutni ahhoz a következtetéshez, hogy három gyerekük van: kettő valódi és a férjük. Vagy valahol a kettő között, az egyensúly elvesztése többféleképpen is megjelenhet.
Ezek a nők általában boldogtalanok vagy nem eléggé boldogok a párkapcsolatukban – de gyakran előfordul, hogy ezt még saját maguknak sem vallják be. Helyette inkább vágyakoznak pl. egy igazi férfira, pótcselekvésekbe menekülnek, játszmázni kezdenek, máshol keresik az intimitást. Tehát a problémának számtalan megjelenési formája van.
Ezért a life coaching már a probléma feltárásában is segíthet. Lehet, hogy még nem tudod biztosan, hogy mi a baj. Lehet, hogy csak egy homályos sejtésed van azzal kapcsolatban, hogy talán valahogy nem úgy működik a kapcsolatod, mint ahogy kellene, de inkább magadat okolod, magadban keresed a hibát, hogy mivel okozod a gondot. Ilyenkor egy problémafeltáró beszélgetés is sokat segíthet. Ez nem oldja meg a problémát, nem kapsz semmilyen tanácsot és a megoldásról még nem is beszélünk. Az eredménye a tisztánlátás lesz: homályos sejtések és elképzelések helyett nagyjából tudni fogod, hogy milyen a párkapcsolatod? Egy tükröt tartok eléd, amiben megnézheted magadat. Ítélkezés nélkül meghallgatlak (ez már önmagában gyógyító hatású), segítek feltárni a kapcsolati problémát, segítek megkeresni a saját igényeidet és az ülés végén nyugodtabban és a fejedben lévő káosztól megszabadulva fogsz hazamenni. Nem fognak megszűnni a problémák, de legalább tudni fogod, hogy mik azok és merre keresd a megoldást. Próbáld ki a coachingot!

Hol következik be az egyensúlyvesztés egy párkapcsolatban?
Az egyensúlyvesztés általában ott szokott bekövetkezni, hogy a nő (és persze a férfi is, de jelen cikkemnek ez nem tárgya) nem meri vállalni vagy nem is ismeri a saját igényeit.
Mindkettő előfordulhat: ha nem ismeri a saját igényeit, akkor először meg kell ismernie. Ez egyszerűnek hangzik, de nem feltétlenül az. A hagyományos nevelés és a hagyományos női szerep gyakran az igények elfojtását preferálja, a komoly(abb) kapcsolat helyett a barátnői státuszt, esetleg később a hitvesi és anyai önfeláldozást. Például azt tudjuk, hogy “Minden sikeres férfi mögött ott van egy nő”, de a mondásnak fordított változata nincs. Ezért gyakran előfordul az, hogy a kliensem bizonytalan. Bizonytalan abban, hogy mit szeretne, mire vágyik, szabad-e neki arra vágynia és megérdemli-e, hogy megkapja? Ha akarja és meg is kapja, nem kell-e túl nagy árat fizetnie érte? Nem lesz-e az az ár, hogy elveszíti a párja támogatását, szeretetét – végül az egész kapcsolatot? Hát nem egyszerűbb, ha inkább csendben marad és a megszokott kereteken belül?
Ha ilyen problémád van, akkor a coach és a coaching egy elsődleges támogató kapcsolatot nyújthat, amely abban segít, hogy külső forrásból kapj visszajelzéseket, folyamatosan segít az aktuális igényeid felismerésében és érzelmi támaszt is nyújt. Segít felismerni és tudatosítani a saját igényeidet, segít elfogadni azokat és a megfelelő kommunikációs módszert vagy formát is kipróbálhatod.
Ha ismered a saját igényeid, de nem mered vállalni, akkor annyiban jobb a helyzet, hogy legalább önmagaddal tisztában vagy. Akkor az a kérdés, hogy milyen fejlesztendő területek vannak az életedben: lehetnek a saját kompetenciáddal kapcsolatos témák (pl. képesnek érzed-e arra magad, hogy esetleg egyedül élj és eltartsd önmagad), lehetnek a konfliktuskezeléssel kapcsolatos kérdések, lehet fejleszteni a kommunikációs készségedet is.
Tehát ha az a megélésed, hogy el vagy nyomva a párkapcsolatban, valahogy sosem tudod érvényesíteni az akaratodat, valahogy mindig a másiknak van igaza, akkor bátran keress fel! Vannak eszközeim, amellyel megoldhatjuk azt a problémádat és a párkapcsolatodban a te szerepedet is meg tudjuk erősíteni.
Azért írtam ezt így, mert a life coaching nem párterápia! Azt nem lehet elvárni tőle, hogy az összes párkapcsolati problémát megoldja, hiszen csak az egyik féllel dolgozom. Az ő változása természetesen magával hozza a kapcsolat változását is, de a másik fél aktívan csak a legritkább esetben fog megváltozni, inkább csak reagálni fog a párja változásaira.
Ezért is érdemes egy hosszabb coaching folyamatban részt venned. Ugyanis amikor belekezdesz a belső munkába, akkor előbb-utóbb változni fogsz. Erre a párod reagálni fog és ez nem mindig pozitív reakció. Ezért neked a hosszabb, több alkalmas folyamat egy biztonságos, támogató közeget ad. Egy menedéket, ahová viharban is betérhetsz, egy embert, akivel megbeszélheted a következő lépést.

A másikat megváltoztatni nem megoldás
A látszattal ellentétben ez az egyensúlyvesztés általában nem a kapcsolat folyamán következik be, hanem már borítékolva van az elején. Ahogy halad előre a kapcsolat, úgy kerülnek le az álarcok, úgy mutatnak meg egyre többet magukból egymásnak a pár tagjai. Ez szerencsés esetben egyre őszintébb és egyre szorosabb kapcsolatot eredményez. De a nem-szerencsés esetekben jönnek elő az eltérő elvárásokból és igényekből, valamint a különböző kommunikációs formákból kialakuló konfliktusok, sértődések és félreértések. Ez nem azt jelenti, hogy a te hibád, nem is azt, hogy a párod hibája. Ez természetes működés, mindenkivel előfordul. A tartósan és jól együtt maradó párok egyik titka az, hogy képesek konstruktívan kezelni az ilyen konfliktusokat és képesek a másikat és a kapcsolatot értékesnek tartva megkeresni a mindkét fél számára elfogadható megoldást.
Gyakori megjelenési formája ennek a problémának az, amikor a kapcsolat elvileg szép és jó, de mégis van valami. Valami, amit a másik csinál – és őrületbe kergeti vele a párját. Vagy azt a valamit nem bírja elviselni. Ilyenkor gyakran az a kérdés merül fel, hogyan érhetné el, hogy a párja mást csináljon, máshogy viselkedjen, stb.
Sajnos a párkapcsolat dinamikája nem így működik. Mivel ketten vannak benne, ezért két ember kell a változtatáshoz is, illetve a két ember közös dolgai jelennek meg a kapcsolatban. Tehát nincs olyan, hogy csak az egyik fél a hibás. Mindketten benne vannak.
Ezért ilyenkor ne kérd tőlem azt, hogy segítsek megváltoztatni a másikat! Ez az, ami nem fog működni. Mivel Te jöttél el hozzám, ezért csak veled tudunk foglalkozni. A te tudatos igényeiddel, a rejtett igényeiddel, amelyek fenntarthatják vagy engedélyezik a másik viselkedését, azzal, ahogyan kommunikálsz és úgy általában, ahogyan képviseled magadat a kapcsolaton belül.
Ilyenkor coachként abban tudok segíteni, hogy megnézzük, mit szeretnél és hogyan tudnád elmondani a másiknak – játszmák nélkül, építve és nem rombolva a kapcsolatot. Arra is rápillanthatunk, milyen rejtett igényedet elégíti ki az a helyzet, amit nehéz kibírni. Egy példa: “Igaz, a párom mindig megmondja, hogy mi legyen és nem kérdezi meg a véleményemet. Ez zavar. De én egy erős férfira vágyom és ebből érzem, hogy ő erős.” Ilyenkor a rejtett igény a nála erősebb és határozottabb férfi és ezért támogatja azt a nő, hogy a párja döntsön mindenben. Ha már ismeri ezt a rejtett igényét, akkor utána szabadon eldöntheti, hogy mit tegyen a jövőben.

Mennyit érsz magadnak?
Az, hogy mennyire tudod képviselni magadat a kapcsolaton belül, gyakran attól függ, mennyit érsz magadnak. Ha magas az önértékelésed és nagyra értékeled a teljesítményedet, akkor lesz önbizalmad is és merszed is arra, hogy megmondd a másiknak mit és hogyan szeretnél. Mi az, amit nem akarsz, mi az, amit nem tűrsz el.
Sajnos a hagyományos női szerep és neveltetés pont a szerénységet, a háttérbe való húzódást és a férfinek való behódolást díjazza. Ezért nőként különösen nehéz a saját értékek és akarat képviselete. Érzelmileg is és technikailag is: kell hozzá a megfelelő magabiztosság és a megfelelő szavak.
A life coaching ebben is segíthet: az ülések során gondolkozhatsz, gyakorolhatsz, meghallhatod, hogyan hangzanak bizonyos szavak a szádból és mit lenne érdemes változtatnod a mondanivalódon.
Segíthetek abban is, hogy ne ess át a ló túlsó oldalára: gyakori nehézség és egyben félelem is az, hogy egy nő nem akar férfivé válni: tehát nincsenek meg a kommunikációs eszközei arra, hogy nőként mondja el azt, amit szeretne. Segítek megtalálni azt, hogy hol a határ. A “Nem-e lehetne-e” vajon működik neked? Vagy jobb lenne azt mondanod, hogy “Béla, most ez lesz és kész!”. Vagy inkább a kettő között, ahol képviseled magad és Bélának sem mondod meg, hogy pontosan mi legyen.
Próbáld ki a coachingot!
Ahogy látod, a life coaching sok olyan kapcsolati problémában segíthet, amelyre eddig hiába kerestél megoldást. Lényegesen több, mintha a barátnőiddel beszélnéd meg a problémáid. Ők valószínűleg nem képzett segítő szakemberek, de – ami fontosabb – érzelmileg közel állnak hozzád, emiatt hiányzik a beszélgetésből az objektivitás. Ezért nem is tudnak úgy tükröt tartani neked, mint egy professzionális segítő szakember, akit erre képeztek ki és találkozott már másoknál is hasonló problémákkal.
Ezért gyere el hozzám egy próba alkalomra! Az első alkalom – ami 30 perces – most kedvezményesen 2000 Ft a megszokott 7500 Ft helyett – és minden kötelezettség nélküli természetesen.